-Nem igaz, hogy nem értek rá. De hát úgy volt, hogy....Jó, jó, tudom azt mondtad, lehet közbejön vala......Ne már.....Nem mehetek egyedül....Kösz....Szia...-motyogtam már végére a telefonba és idegesen ledobtam az ágyra a szoba másik végéből. Elszomorodtam, de ideges is voltam. Úgy volt, hogy én meg három haverom együtt megyünk a hegyekbe, de most mindenki lemondta. Én meg ülhetek itthon egyedül. Nem! Ezt nem hagyom! Akkor is elmegyek. Maximum egyedül leszek. Határoztam el magamban és elővettem a bőröndömet. Mindent beledobáltam és elvégzettnek tekintettem a feladatot. Lementem a földszintre és előkaptam egy papírt, meg egy tollat. Gyorsan ráfirkantottam, hogy pár napra eltűnök és felraktam a hűtőre egy mágnes segítségével. Igen, többször volt gond, hogy szó nélkül eltűntem, és ilyenkor nagyon kiakadt a nővérem, aki a lakótársam is egyben. De kötöttünk egy egyességet, hogy legalább hagyjak egy papírfecnit, hogy ne tépje szét az ideg, így próbáltam ehhez tartani magam. Felmentem a szobámba, még felkaptam egy kisebb táskát amit teli tömtem minden fontos dologgal, majd egy lengébb kardigánt felvettem, a fejembe nyomtam a kedvenc fullcap-emet és felvettem a Ray Ban napszemcsim és a bőröndömmel együtt levonultam a ház elé és hívtam egy taxit. Mikor az megérkezett, megkértem vigyen a reptérre és pár percen belül már ott is voltam. Szerencsém volt, hogy két óra múlva jön is egy gép, amely Ausztriába megy, így az tökéletes. Vettem három újságot a boltban és fülhallgatóval a fülemben leültem egy székre, hogy pont rálássak a kijelzőre, hogy mikorra várható a gépem.
Örültem mikor már a repülőn ülhettem. Gondolatban végig futottam mindent. Otthon a bejárati ajtót bezártam, a bőröndömet leadtam, akkor biztos minden rendben. Még hallgattam a zenémet és a mellettem lévő ablakból néztem, hogy még pár ember szervezkedik a kifutón. Teljesen elmélyedtem ezekben a tevékenységeimben, így nem csoda, hogy majdnem szívrohamot kaptam amikor leült mellém valaki. Csak egy pillantást vetettem rá, de bőven elég volt. Egy sapkás srác volt aki mondhatjuk elég "depisen" lehajtott fejjel ült ott. Hallgattam volna tovább a zenémet de a légi kísérő rám szólt, hogy ne hallgassak zenét.
-De ez csak iPod. Nem zavarja a repülőt mint a telefon.-mondtam kicsit idegesen.
-Akkor is kérem kapcsolja ki.-válaszolta és ment is tovább.
-Nem is lehet kikapcsolni.-motyogtam magam elé és elraktam a kis szerkentyűt pufogva.
Kérjük a Londonból Ausztriába tartó gép utasait, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket Megkezdjük a felszállást. -mondta a hangosbemondó és úgy is tettünk.
Iszonyat lassan teltek a percek, és én már az utolsó újságomat olvastam. Szép lassan azt is kivégeztem. Nagyon unalmas volt az út és ezt még az is tetézte, hogy a mellettem ülő srác idegesen ütögetett valami ritmust hol a lábával, hol az ujjaival az ülés szélén. Már hasogatott a fejem, így talán a kelleténél kicsit idegesebben szóltam rá:
-Nem hagynád abba végre?! Rohadt idegesítő vagy!-néztem rá, mire ő meglepetten abbahagyta.
Rám emelte zöld szemeit és megrántotta a vállát, majd folytatta.
-És az ilyenek csodálkoznak ha egyedül fognak meghalni...-motyogtam magam elé és az ablakot kezdtem fixírozni. Morgott valamit, de nem nagyon érdekelt.
***Leszállás után***
Végre a nagy tömegben megkaparintottam a saját bőröndömet és már mentem is ki a reptérről. Felhívtam a nagynéném, hogy jöjjön értem, és láss csodát, húsz perc elteltével már ott is volt. Elvitt hozzájuk, mivel a snowboard cuccom is ott van. Út közben beszélgettünk is egy kicsit, de nem nagyon vittük túlzásba. Örültem mikor nap végén egy zuhany után a vendég szobában kidőlhettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése